Kötélugró sikerek Dániában
Szeptember első hetében megteltek az iskolapadok, a diákok izgatottan mesélték nyári élményeiket egymásnak. Tatán négy kisdiák igazán izgalmas kalandot oszthatott meg osztálytársaival, hiszen július utolsó hetében a dániai Aalborgban vettek részt a Kötélugró Európa Bajnokságon. Ők négyen, Fogel Bence (Talentum Iskola), Mukli Adél (Kőkuti Iskola), Tyechlár Dalma (Kőkuti Iskola) és Váradi Cintia (Fazekas Iskola) a Tatai Hódy SE Kötélugró Szakosztályának versenyzői, Fogel Zsolt edző irányításával készültek fel a megmérettetésre.
Szeretném, ha leírná olvasóinknak, hogy hogyan is képzeljék el ezt a sportágat?
F.Zs.: A sportág, csakúgy, mint sok másik versenysport, tulajdonképpen egy gyermekjátékból fejlődött ki. Ha össze akarnám hasonlítani, mondjuk a korcsolyával, akkor azt mondanám, hogy sokan tudnak ugyan csúszkálni a jégen, de kevesen versenyeznek műkorcsolyázóként. Valahogy így van ez az ugrókötelezéssel is. Az egyszerű ugrálás helyett versenyzőink nehéz és látványos, esetenként akrobatikus elemekkel tűzdelt gyakorlatot, gyakorlatokat mutatnak be a bíráknak. Nagyon szeretjük ezt a sportágat, hiszen nem kell hozzá drága sporteszköz, mindenki megengedheti magának, hogy ezt a mozgásformát válassza. Egy kis ritmusérzék kell, valamint sok-sok gyakorlás, és ki tudja, talán még bajnok is válhat belőlünk.
Mit jelent a sok-sok gyakorlás? Mire kell készülnie annak, aki el szeretne jutni egy ilyen versenyre?
F.Zs.: Az Európa Bajnokságon résztvevő gyerekek 4-5 éve űzik ezt a sportot. Hazai versenyeken már többször álhattak dobogón, és közülük kettő már tavaly is részt vett nemzetközi versenyen. A tanév közben heti négy alkalommal vannak másfél-két órás edzések, de egy ilyen versenyre való felkészüléshez ez természetesen nem elegendő. A tanévzáró ünnepségek után azonnal megkezdtük az intenzív felkészülést, ami heti öt nap kétszer két óra edzést jelentett. Nagy hangsúlyt fektettünk az állóképesség növelésére, hiszen a csapatverseny során hat versenyszámban kellett helytállnunk. Két versenyzőnk nem csak csapatban, hanem egyéni versenyzőként is indult, ezért számukra különösen megerőltető volt a felkészülés.
A gyerekek élvezték a felkészülést?
F.Zs.: Inkább úgy mondanám, hogy zokszó nélkül végigcsinálták az edzéseket, tudatosan készültek a megmérettetésre. Régóta együtt dolgoznak és jó barátságban voltak egymással eddig is, de a munka igazi csapattá kovácsolta Őket.
Gondolom ezt csak fokozta a sok közös élmény Dániában.
F.Zs.: Pontosan így van. Július 24-én ültünk autóba és indultunk el a több, mint 1500 km-es útra. Egy éjszakát Németországban töltöttünk, majd másnap dél körül érkeztünk a versenynek helyszínt biztosító Aalborg városába. Azt gondolom mindnyájan élveztük az utazást. Kvízjátékokat játszottunk közben és gyönyörködtünk a tájban. A verseny közbeni pihenőnapon megnézhettük a várost, ami egy fjord partján terüle el, hazafelé pedig Prágában töltöttünk egy éjszakát, így ezt a várost is megcsodálhattuk.
Igazi élmények ezek egy 13-14 éves fiatal számára. De mégiscsak egy sporteseményről beszélgetünk, így nem maradhat el a kérdés: Eredmények?
F.Zs.: Büszkén mondhatom, hogy versenyzőink megállták helyüket Európa ugrókötelesei között. A csapatversenyben mindhárom gyorsasági versenyszámban második helyezést értünk el, így a gyerekek három ezüstérmet is kirakhatnak otthon a falra. Egyéni versenyben Mukli Adél a két gyorsasági versenyszámban harmadik helyezést ért el, míg az összetett eredményhirdetéskor a dobogó második fokára álhatott fel.
Fontos eredménynek tartom azt is, hogy 12 ország versenyzőit láthattuk szerepelni és talán sikerült ellesni néhány trükköt, ami a jövőben hasznunkra válhat. Ebből a tudásból a gyerekek sokat adhatnak át tatai csapattársaiknak.
Engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem azt a szülői támogatást, ami nélkül a gyerekek nem tudtak volna ilyen nyugodtan és összpontosítva felkészülni. Ez nagyon sokat tesz hozzá az edzői munkához.
Köszönettel tartozunk azon tatai, illetve Tata környéki cégeknek, valamint a város önkormányzatának is, akik anyagi támogatása nélkül nem jutottunk volna el a versenyre. Ha ők nincsenek akkor a gyerekek nem gazdagodhattak volna ennyi sport- és szabadidőélménnyel. Reméljük mi is sikeresen hozzájárultunk a tati sport hírnevének öregbítéséhez.
véghez. 3:8-as hátrányról fordított ugyanis az olasz Vismarával szemben. Következett az újabb kör, már a legjobb nyolc közé kerülésért. És az egyébként is sokra hivatott gárda továbbra is remekelt, egyik fiú múlta felül a másikat. Esztergályos Patrik, a Tata párbajtőrözője elegánsan, technikásan, és ami talán még ennél is fontosabb, rendkívül eredményesen vívott. Újabb olasz riválisa, Abate gyakorlatilag kiütéses vereséget szenvedett. Patrik 9:2-re (!) és 14:7-re is vezetett, a kozmetikázással pedig nem foglalkoztunk, pláne akkor, amikor 14:10 után Partali Csaba tanítványa beszúrta az érmet – és természetesen ifjúsági olimpiai részvételt érő – tust. A szomszéd páston eközben Tóth Gege vívott nagy csatát az orosz Limarevvel. Nagy különbség sosem volt a felek között, de végig a pécsi tehetség vezetett, és előnyét meg is tudta őrizni! Danka Sándor pécsi tanítványa ezzel szintén elődöntőbe jutott, és nem csoda, ha a fegyvernemi válogatott edző, a tapolcai Eitner Kinga ugyancsak elégedetten konstatálta a történteket.
Következett Esztergályos Patrik az amerikai Yooval szemben. Azt tudtuk, hogy Yoo nagyon jó. Nem csak azért, mert Siklósi Gerit 15:8-ra verte – bár azért is. Hanem, mert a csoportkörben hat asszóban nyolc tust kapott, majd a direkt kieséses táblán a legszorsabb csörtéje 15:10 volt. És úgy tűnt, a döntő sem lesz szorosabb. Az első három perc után 5:0-ra vezetett Yoo. Aztán a szünetben a tatai kolléga, Plásztán Attila leült a pást szélére Patrik mellé, és egy percen át lelkesítette – természetesen a szakmai tanácsok mellett. Az 5:0 után a 8:3 még nem kecsegtetett sok reménnyel. Viszont eztán négy tust adott zsinórban a tatai tehetség, és az újabb egyperces szünet már 8:7-nél kezdődött. A hajrá pedig nem mindennapi izgalmakat hozott. Patrik egyszer, 11:10-nél a vezetést is átvette, azonban utána újra az amerikai pillanatai következtek, 14:13-nál „meccslabdához” jutott. Csakhogy Patrik egyenlíteni tudott, és jöhetett a hirtelen halál.
minden szituációban szúrjak, és ne is tegyem át a lábam a túlsó térfélre. Ez bejött. A négyes döntő előtti hosszabb szünetben nem is gondoltam a vívásra, a világbajnokságra. A családom, a barátaim jártak a fejemben, tényleg nem éreztem, hogy nyomasztana a tét. Persze, az utolsó asszót megelőzően átfutott az agyamon, hogy lesz-e még egyszer ilyen lehetőségem az életben, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Amikor az első helyért a második három percben elkezdtem felzárkózni, akkor egyszer csak megéreztem, hogy nyerhetek. Igaz, amikor összejött, akkor ezt fel sem tudtam fogni, és azt hiszem, most is kell még egy-két nap, mire átérzem, mi történt valójában. Szeretném megköszönni Partali Csabának, Plásztán Attilának, szüleimnek, családomnak és az osztálytársaimnak a segítségét. Nagyon boldog vagyok!”
A Tata Harangláb
A Tatai Harangláb messzebbről
Kálvária-szoborcsoport
havas Pad