Az aradi vértanúkra emlékezünk

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az aradi vértanúk tiszteletére tartandó, koszorúzással egybekötött megemlékezésre 2015. október 6-án (kedd) 17.00 órai kezdettel.

Helyszín: Fenyő téri emlékoszlop, melyet a Szövetség Tatáért Alapítvány kezdeményezésére Cs. Kiss Ernő fafaragó alkotott 2013-ban

Beszédet mond: Dr. Varga András önkormányzati képviselő a Szövetség Tatáért Alapítvány nevében,

Dr. Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja

Imát mond: Frankó Mátyás evangélikus lelkész, Papp László református lelkész Kovács Csaba Albert plébános

Közreműködnek a Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma diákjai és a Menner Bernát Zeneiskola Fúvószenekara Varju László vezetésével

A megemlékezést követően szentmisére várják a tataiakat a kapucinus templomba ahol 18 órai kezdettel Havassy Bálint László plébános celebrál szentmisét az aradi vértanúkért

Szeretettel várjuk a tatai polgárokat!

(16:45-kor autóbusz indul a kapucinus templomtól a Fenyő térre a megemlékezésre, majd a megemlékezés végeztével vissza a kapucinus templomhoz)

Forrás

Tatai Mozaik

Kitaláljátok,hogy hol készült ez a fotó?

Nézz más szemmel a megszokott környékre! Ha van kedved saját kutatómunkát végezni az épületekről, a történelemről, és találsz számodra értékes gyöngyszemeket, oszd meg velünk!

tatai mozaik, tata,tata képekben,hol van,

Program ajánló: Kellemes őszi séta Vértesszőlősön

A csodaszép őszi időben kitűnő kirándulási célpont lehet a Tata és Tatabánya között található település. A Gerecse lábánál fekvő Vértesszőlős 1965-ben, vált világhírűvé, amikor határában fél millió éves emberi maradványokra és eszközökre bukkantak. Az itt talált leletek régészeti, embertani és jégkor-földtani szempontból egyaránt jelentősek.

A szép időben egy kellemes séta vár ránk

A szép időben egy kellemes séta vár ránk

A lelőhely területén egykoron kőbánya üzemelt. Az “égett csontokra és kavicsokra” egy munkás hívta fel a figyelmét Pécsi Mártonnak, aki azokat a nemzetközi hírnévnek örvendő Vértes Lászlóhoz juttatta. A számos hazai ősember lelőhelyet feltáró és publikáló régész a tatai leletek egyik távolabbi képviselőjének tekintette. 1963-ban Vértes László a helyszínre utazott, s kiderült, hogy a vértesszőlősi lelet igen értékes, mind korát, mind leletanyagát illetően. A feltárások során előkerül gyermek tej-szemfog, számos fogtöredék, táplálkozás közben eldobott állati csonttöredék, növényi termés- és levéllenyomat, több tűzhely és számos egyéb kőeszköz. A legjelentősebb leletet 1965. augusztus 21-én tárják fel. A Sámuel koponyája névre keresztelt lelet a Homo erectus seu sapiens paleohungaricus tudományos nevet kapta. A jelenlegi bemutatóhely megépítését is Vértes László kezdte el, ami az akkori viszonyokhoz képest egyedülállónak tekinthető. Vértes 1968. augusztus 20-án váratlanul meghalt.

A pavilon bejárata

A pavilon bejárata

Sámuel az általánosan elfogadott adatok alapján 320-380 ezer éve élhetett – egy újabb radiometrikus kormeghatározás szerint 185-210 ezer éves. A Homo erectusok közé sorolandó, akik a Föld különböző tájain jelentek meg. Legismertebb leleteik Jáva, Kína, Németország, Észak-Tanzánia és Magyarország területéről kerültek elő. A Homo erectusokat sok szakember a Homo sapiens közvetlen ősének tekinti. Afrika, Európa és Ázsia erdős szavannáin, családközösségben éltek. Fejlett kőszerszámaikkal hatékonyan vadásztak.

Samunak csupán a nyakszirtcsontja (os occipitale) került elő. A leleten jól látható, hogy az öreglyuk tájékán töredezett. A számítások szerint Samu agytérfogata 1300 cm3 lehetett, azonban agya még nem differenciálódott, tehát nem voltak a maihoz hasonló agytekervényei.

Az előember telep belseje

Az előember telep belseje

A 300-350 ezer évesre becsült előember-leletek a Nemzeti Múzeum helyi kiállítóterületén, eredeti környezetükben tekinthetők meg. A bemutatóhely környéke természetvédelmi terület.

Érdekesség: Nemrégiben bukkantak hasonló leletekre Dél-Afrikában.

Remek hétvégi párbajtőr eredmények

 oms-tata párbajtőr,Tata,programok,sport,

Csapatarany Milánóból, dupla érmes TSC

Hétvégén újra nagyüzem volt a pástokon. Az olasz szövetség meghívására, a milánói expó alkalmából meghívásos csapatversenyt rendeztek az itáliaiak, melyen a női párbajtőrözők vettek részt. A Kun Anna, Bohus Réka Szabó Laura, Kiss Dominika összeállítású csapat, Plásztán Attila vezetésével, 45:33-ra győzött a házigazdák ellen.
Itthon Tapolca rendezett hazai válogatót a kadét és junior korú párbajtőrözőknek. A TSC színeiben induló Gnám Tamara szombaton a kadét korosztályban a 7. helyen zárta a versenyt.
Vasárnap a junior mezőnyben Tamara remek vívással jutott a legjobb négy közé és bronzéremmel zárta a hétvégi válogatót.

Edzők:
Partali Csaba, Plásztán Attila, Juhász Bence

Eredmények:
Kadét férfi párbajtőr válogató:
47. Takács Dominik TSC
56. Halmi Csongor TSC

Női Kadét párbajtőr válogató:
7. Gnám Tamara TSC
36. Bödecs Pálma OMS-Tata

Junior férfi párbajtőr válogató:
25. Esztergályos Patrik OMS-Tata
78. Dobos Ferenc OMS-Tata

Junior női párbajtőr válogató:
3. Gnám Tamara TSC
16. Molnár Petra OMS-Tata

 oms-tata párbajtőr,Tata,programok,sport,

Forrás

Angol Park

Tatai mozaik

Hamarosan jönnek a színek…Tata ősszel is gyönyörű 🙂

Tata ősszel,tata,programok,fotózás,Tata ősszel,tata,programok,fotózás,

Tata ősszel,tata,programok,fotózás, Tata ősszel,tata,programok,fotózás,Tata ősszel,tata,programok,fotózás,   Tata ősszel,tata,programok,fotózás,Tata ősszel,tata,programok,fotózás,

Rochlitz István fotói

 

https://www.youtube.com/watch?v=hDnvBuxXlyM

Öreg-tavi Nagy Halászat

Októberben Tatán az országban egyedülálló a Látványhalászat, amelyet 400 méteres húzóhálós kerítéssel végeznek.  A rendezvény bemutatja a halászok nehéz fizikai munkáját, amely egyben nagyon sok szépséget is magába rejt.

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

 

Fotók: Csák Dorottya

Amennyiben többet szeretne tudni Tatáról látogassa meg Magazinunk főoldalát!
klikk a képre
🙂

varkanyar magazin, tata,kreativ magazin,Öreg vár