Fellner Jakab - kilátó -sörétgyár Tata

Tatához közeledve, több irányból is két jellegzetes épület tűnik fel már nagyon messziről. Az egyik a Szent Kereszt plébániatemplom kettős tornya, a másik pedig a tornyok mögött kirajzolódó régi sörétgyár (ma Fellner Jakab-kilátó) magasba nyúló építménye.

Fellner Jakab - kilátó -sörétgyár,Kálvária Szent Kerszt plébániatemplom,Tata

A Fellner Jakab – kilátó és a Szent Kereszt plébániatemplom

A Kálvária dombon található kilátóról ma már nem sokan tudják, hogy eredetileg milyen célt szolgát. A 40 m magas épület egyike az országban még álló két söréttoronynak. A másik ilyen torony Tolna megyében található.

Fellner Jakab - kilátó -sörétgyár Tata

Fellner Jakab – kilátó ősszel, a Kálváriára oly jellemző csipkebogyó bokrok fölé emelkedve

Stieber Antal 1934-ben 60 négyszögöl területet bérelt Tata községtől sörétgyár építésére, 30 évre, évi 10 pengőért. A sörétöntő torony 1939-re készült el, és Turul Sörétöntöde néven megkezdte működését. A sörétöntöde Magyarországon nagyon jó üzletnek bizonyult a két világháború között, hiszen tudjuk, hogy az iparnak és a vadászoknak nagyon sok sörétre volt szüksége, és ezeket addig csak külföldről lehetett beszerezni. Az öntés célját szolgáló 30 méter magas torony „Turul” Sörétöntöde néven megkezdte üzemelését.

Fellner Jakab - kilátó -sörétgyár Tata

1939-ben felépült, az öntés célját szolgáló 30 méter magas torony a „Turul” Sörétöntöde nevet viselte.

Érdekesség: A sörét golyó alakú, 1,5-15,5 mm átmérőjű, ólomötvözetből vagy acélból készült lövedék. A sörétet hagyományosan söréttoronyban készítik úgy, hogy a gyártás során a középen üres, többemeletes felső szintjén lévő tégelyből a megolvasztott ólomötvözetet lecsepegtetik. A cseppek a toronyban aláhullva a felületi feszültségtől gömb alakot vesznek fel, majd kihűlve megszilárdulnak.

Fellner Jakab - kilátó -sörétgyár Tata

Csodálatos természeti környezetben, egyedülálló táj panorámája tárul elénk.

Az 1960-as évektől a módszert felváltotta egy másik technika, így már nem építettek sehol a világon több söréttornyot. Ez a magyarázata annak is, hogy ettől kezdve a tatai torony más hasznosítási formát kapott, Fellner Jakab Kilátó néven idegenforgalmi célokra használják.
Annak a jutalma, aki a 175 lépcsőfokot megmássza, egy pazar kilátás. Tiszta időben akár Pannonhalmáig is el lehet látni.

WAndi

Amennyiben többet szeretnél tudni Tatáról, látogasd meg Magazinunk főoldalát!

Klikk a képre! 🙂

várkanyar magazin, tata,Öreg vár,

 

Öreg-tó sétány

Tata egy órányira helyezkedik el a fővárostól. Ha rangsorolnom kellene, biztosan a legmesésebb hazai városok közé sorolnám. Minden megtalálható itt, ami az egészséges testhez, lélekhez szükségeltetik: vannak itt csodaszép parkok, hangulatos tavak, titkos ösvények a romantikus sétákhoz, megcsodálhatunk itt egy fantasztikus középkori várat és a Tatán oly jellegzetes sárga Esterházy épületekben is gyönyörködhetünk. Arról nem beszélve, hogy mindehhez a Gerecse fenséges panorámája társul.

Tata minden évszakban rejt valami csodát számunkra, mégis úgy gondolom, hogy ősszel a legszebb, amikor színesbe öltözik minden.

Bármikorra is látogassatok kis városunkba, Tatát csak megszeretni lehet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Halloween ünnepét sokan idegenkedve tekintik, túl amerikainak tartják, emiatt tiltakoznak ellene minden fórumon. Az az igazság az, hogy ez az ünnep kelta  hagyományokon alapul. Főként az angol nyelvterületen népszerű, de a vidám bolondozás az egész világon terjed, ünnepelhetjük mi is nyugodt szívvel.

Halloween,ünnep,szokás,töklámpás,

Tökéletes kreativitás

A Halloween a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Az eredeti, ősi kelta ünnep a Samhain volt, ekkor ünnepelték “a nyár végét” és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba. Ez a hagyomány később keveredett több római ünneppel is, mint például a holtak emléknapjával (Felaria vagy Parentalia) és a gyümölcstermést köszöntő Ponoma-nap szokásaival. Ez utóbbi szimbóluma volt a halloween ünnep mai formájában fontos szerepet játszó alma is. A kereszténység terjedésével ezek régi hagyományok nem merültek feledésbe, hanem részleteiben beépültek a római katolikus egyház által tartott mindenszentek és halottak napja ünnepkörbe.

Halloween,ünnep,szokás,töklámpás,

Szellemeskedés mind szinten

Az ünnep főként a skót, ír, valamint walesi közösségekben maradt fent, a kivándorlók azonban magukkal vitték ezt a hagyományt Észak-Amerikába is, ahol az egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Később – az amerikai kultúra részeként – a világ számos részén elterjedt, és az utóbbi pár évben meglepően híressé vált Nyugat-Európában is. Maga a halloween szó mindenszentek előestéjét jelenti, amely az angol “All Hallows Eve” kifejezés rövidített alakjából alakult ki. Tehát nem kell zsigerileg idegenkedni, az írek és a skótok jófejek, az ő szokásaikat követjük, ha Október végén kicsit lazítunk.

Halloween,ünnep,szokás,töklámpás,

A lazulás tök jó..

Mik is ezek a szokások?

Töklámpás (Jack-lámpa, angolul Jack-o’-lantern):
Jack egy részeges, de éles eszű naplopó volt, akinek sikerült megtréfálnia magát az ördögöt is. Miután a tivornyák végeztével az alvilági figura rendszeresen zaklatta őt, ezért Jack felcsalta egy hatalmas fa tetejére. Miután jó magasra mászott, egy keresztet vésett annak törzsbe, hogy ellenfelét így megakadályozza a lejutásban. Jack később elengedte az ördögöt, de megígértette vele, hogy nem kísérti őt többé. Halálakor a mennyországba csínytevései és haszontalan élete miatt nem engedték be, ám a pokolba sem találhatott otthonra – örök száműzetésre ítéltetett. Jack egy izzó fadarabot vihetett csak magával a pokol tüzéből, hogy ne kelljen vaksötétben kóborolnia. A lángokat egy takarmányrépából (melyet később az amerikaiak sütőtökre cseréltek) kivájt mécsesbe zárta, és a mai napi folytatja bolyongását a mennyország és a pokol kapuja között.

Halloween,ünnep,szokás,töklámpás,

Töklámpás minden formában

Jelmezek:
Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik házról-házra kopogtatva az angol “Trick or treat!” (szabadon fordítva “Csokit vagy csalunk!”) kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. A gyerekek a legtöbb esetben édességet kapnak, de vannak felnőttek akik inkább a “csínyt”, vagyis a játékos fenyegetést választják. A kicsik és nagyok egyaránt változatos, többnyire túlvilági hangulatú maskarákat öltenek magukra és általában baráti társaságban, jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. Ezt a szokást nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók vitték magukkal és honosították meg az Egyesült Államok területén.

Halloween,ünnep,szokás,töklámpás,

A jelmezkészítésnek csak a kreativitásunk szab határt

A hagyományos halloween játékok is igen népszerűek az amerikai gyerekek körében: az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát vagy a madzagra fázött édességek elfogyasztása anélkül, hogy a kezeiket használnák.

Forrás

A Kuny Domokos Múzeum 2015 októberében Vaszary Jánosra emlékezik. A magyar festészet halhatatlan mestere 1909-től haláláig, 1939-ig Tatán élt, tavasztól őszig pihent az angolkert közelében épített műtermes villában, melynek kertje számos festmény megszületését inspirálta.

Vaszary kertje című kiállítás,tata,Vaszary János,Híres tataiak,

Kiállításunk a Tatán festett alkotásokat mutatja be. A Kuny Domokos Múzeum tisztelettel meghívja Önt a Vaszary kertje Vaszary János és Tata című kiállítás megnyitására, a tatai várba, 2015. október 29-én 16 órára.
A kiállítást Plesznivy Edit művészettörténész,a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője nyitja meg.

A kiállításra mindenkit szeretettel várnak.

Mesés helyek között…

Az egyik népszerű  honlap szerkesztői összegyűjtötték hazánk legmesésebb helyeit. Ezek között találunk közép-dunántúli látnivalókat is.

Ezek közül két kedvencünk 🙂

Tatai vár

A tatai Vizivár az Öreg-tó partján Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király idejében hazánk egyik legszebb reneszánsz épülete volt, mely kiváló kiindulópontja egy városnéző sétának. Őszi kirándulásunk alkalmával számolni kell azzal, hogy az Öreg-tavon hajnalban és napnyugtakor hihetetlen mennyiségű vadlúd tanyázik. Olyan ez a látvány, mintha a város szívében egy mesébe csöppentünk volna.

Mesés helyek,vadlúd sokadalom,fesztivál,látnivalók,várkanyar magazin,

Fotó: Csonka Péter

Csesznek vára

A XIII. században épült gótikus vár Egy sziklaszirten magasodik a XIII. században épült gótikus vár, a 82-es út közelében. A várat a XV. században a Garai család lovagvárrá építették át, így lett az alacsony, belső tornyos kis vár mesébe illővé.

Mesés helyek,cseszneki vár,tata,várkanyar magazin,látnivalók,

Cseszneki vár

Amennyiben többet szeretne tudni Tatáról, látogassa meg Magazinunk főoldalát!
klikk a képre 🙂

várkanyar magazin, tata,

 

 

 

Az őszi napok avarillatú levegője mágnesként vonzza a túrázást kedvelőket a természetbe.  A túrázás az egyik legjobb stesszoldó.

Nagy örömünkre a meteorológusok szombatra 17°C-ot, és napsütést is jósolnak!

A héten még várják a jelentkezőket a tavasszal megkezdett gyógynövény alapismereti túrák ötödik, ebben az éveben utolsó kirándulására!

gyógynövény túra,programok,tata,varkanyar,

 

Csodálatos Tata – képes kvízjáték

A három mostanában jubiláló iskola közül melyik a legidősebb? A válaszokat rögtön megtekintheted, az eredményt később megjelenő cikkeinkből tudhatod meg.

 [poll id=”2″]

Vaszary János Általános iskola,képes kvíz,iskolák,tata,várkanyar magazin,

Vaszary János Általános Iskola

képes kvíz,Eötvös Gimnázium,iskolák,tata,várkanyar magazin,

Eötvös József Gimnázium

képes kvíz,Talentum Általános iskola,,iskolák,tata,várkanyar magazin,

Talentum Általános Iskola, Gimnázium és Kézműves Szakiskola

További játékhoz klikk a képre 🙂
Csodálatos világ – képes kvízjáték

kőhid,kvízjáték,varkanyar magazin, tata,

Idén 15. alkalommal kerül megrendezésre október 16-18. a Tatai Öreg Tavi Nagy Halászat Gasztronómiai és Családi Fesztivál.

A  helyszín  a Tatai Vár környéke és az Eszterházy sétány.

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

2015. Október 17-18 -án a reggeli órákban veszi kezdetét a fő látványosság, a lehalászás, melynek során egy 400 méteres húzóhálóval gyűjtik össze a tóban lévő halakat.

Öreg tavi Nagy Halászat,fesztiválok, programok,tata,

DJ-k fokozzák a hangulatot az ország legnagyobb bográcsában készülő forralt bor mellett.

Várkanyar magazin,tata,öreg tavi nagy halászat,programok,

Az ország egészét átfogó halétel bemutató és vásár, egyedülállóan széles keresztmetszetét adja a különböző halételeknek.

Várkanyar magazin,tata,öreg tavi nagy halászat,programok,

Az Öreg Tó partján kirakodó vásár, kézműves portékák hatalmas választéka, gyermek vidámpark és légvárak színesítik a programot.

Várkanyar magazin,tata,öreg tavi nagy halászat,programok,

A rendezvény keretében a nagy színpadon kulturális programok is zajlanak népszerű zenekarok, fellépők,  hagyományőrző néptáncegyüttesek, közreműködésével.
A teljesség igénye nélkül, a nagyszínpadon fellép többek között a humor bomba Irigy hónaljmirigy, a retro kedvelők örömére a frissen összeállt TNT zenekar, Csepregi Éva és zenekara és még sokan mások.

Várkanyar magazin,tata,öreg tavi nagy halászat,programok,

A Halfesztivál jó alkalmat kínál arra, hogy a természet, a gasztronómia iránt érdeklődők egy kellemes és élményekben gazdag hosszú családi hétvégét töltsenek el Tatán, a vizek városában!

Jöjjön el Ön is családjával!

WA

Amennyiben többet szeretne tudni Tatáról, látogassa meg Magazinunk főoldalát!
klikk a képre 🙂

várkanyar magazin, tata,kreativ magazin,

 

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

Az igazi borongós őszi időben sem kell otthon rostokolni, hiszen a 10 legszebb kisváros közé választott Tatán ilyenkor is lehet kellemes és igazi kikapcsolódást jelentő programot találni. Az Angol parkban található Cseke-tó igazán jó választás. Az idő hűvös és nyirkos ugyan, de nincsen sár, elég egy sportcipőbe bújni és akár egy rövid sétát, akár egy hosszabb kirándulást lehet tenni a festői szépségű tóparton. Mindenképpen felfedezésre ajánlom a kis szigetet, amelyet hangulatos hidak kötnek össze egymással.

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

Első utunk a festői kis sziget

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

A tó még ebben a borongós időben is csodaszép

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

A híd, amelyen keresztül bejuthatunk a szigetre

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

A kidőlt fa a szigeten.

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

A kacsák még vidáman úszkálnak

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

Kijárat a szigetről

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

A padok már üres állnak

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

A gyerekek vidáman ugrálnak a játszótéren

Cseke tó,Tata,Programok,látnivalók,

Aki hosszabb sétát tervez ezen az úton még rengeteg látnivalóra találhat.

Amennyiben többet szeretne tudni Tatáról, látogassa meg Magazinunk főoldalát!


várkanyar magazin, tata,

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az aradi vértanúk tiszteletére tartandó, koszorúzással egybekötött megemlékezésre 2015. október 6-án (kedd) 17.00 órai kezdettel.

Helyszín: Fenyő téri emlékoszlop, melyet a Szövetség Tatáért Alapítvány kezdeményezésére Cs. Kiss Ernő fafaragó alkotott 2013-ban

Beszédet mond: Dr. Varga András önkormányzati képviselő a Szövetség Tatáért Alapítvány nevében,

Dr. Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja

Imát mond: Frankó Mátyás evangélikus lelkész, Papp László református lelkész Kovács Csaba Albert plébános

Közreműködnek a Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma diákjai és a Menner Bernát Zeneiskola Fúvószenekara Varju László vezetésével

A megemlékezést követően szentmisére várják a tataiakat a kapucinus templomba ahol 18 órai kezdettel Havassy Bálint László plébános celebrál szentmisét az aradi vértanúkért

Szeretettel várjuk a tatai polgárokat!

(16:45-kor autóbusz indul a kapucinus templomtól a Fenyő térre a megemlékezésre, majd a megemlékezés végeztével vissza a kapucinus templomhoz)

Forrás