2017. március 25. szombat
Kellemes napot kívánunk!
Home | Magazin | Közérdekű információk | Biztonságosabb internet
Biztonságosabb internet

Biztonságosabb internet

Biztonságosabb internet

Magyarországon is megrendezésre került 2014. február 11-én a „Biztonságosabb Internet Nap- Safer Internet Day”, egy globális kampány részeként. Célja, hogy az internetet rendszeresen használók információt kapjanak annak veszélyeiről. Ennek keretében szeretnénk felhívni a figyelmet néhány, a fiatalokat kiemelten érintő problémára.

Az internetes zaklatás (cyberbullying)

Internetes zaklatásról beszélünk, amikor valaki az internetet vagy mobil eszközöket arra használja, hogy szándékosan bántson másokat. Ez egy olyan személyes indíttatású viselkedési forma, ahol a leggyakrabban 10-16 éves elkövető vagy elkövetők hosszabb ideig, visszatérően, rendszeresen „kínozza” hasonló korú áldozatát. A legnagyobb probléma az, hogy míg az iskolai zaklatás a tanítás végén befejeződik, addig az interneten történő folytatódik az áldozat otthonában is. Úgy érzi, hogy nem lehet elmenekülni előle. Nagyobb nyilvánosság előtt zajlik, több a tanú, aki ha nem tesz ellene semmit, látszólagos egyetértést mutat. Az internetes zaklatás a gyerekek beszámolói szerint komoly problémává nőtte ki magát világszerte. Erre mutatnak rá, az időnként tragikus végkimenetelű esetek a világ minden részéről, ahol a fiatalok nem találják önerőből a kiutat és nem mernek segítséget kérni. A felnőttek nem mindig érzik át a helyzet súlyosságát. Az áldozat gyakran ismeri zaklatóját, de mégsem mer ellene lépni. Arra is van példa, hogy a zaklató az anonimitás álarca mögé bújik, akár álnévvel, ami még ijesztőbb és kétségbe ejtőbb áldozata számára.

Több viselkedési mód, internetes divat és „jelenség” (például erotikus képek küldözgetése az ún. sexting, online játékok, chat programok és oldalak, közösségi oldalak használata) elősegítheti, hogy internetes zaklatás vagy más, a sérelmünkre elkövetett, erkölcsi vagy anyagi kárral járó cselekmény áldozatává váljunk. (pl. személyes adattal való egyéb visszaélések, „adathalászat”, csalások, szeméremsértés, rágalmazás, becsületsértés)

Erotikus képek küldözgetése (sexting)

A tizenévesek körében egyre gyakoribb, és egyre fiatalabb korban megjelenő „divatos” viselkedés a sexting, vagyis a saját magukról, önmaguk vagy (belegyezésükkel) ismerősök által készített, erotikus képek és videok interneten keresztül történő küldözgetése. Ezeknek a felvételeknek a sorsa, útja, hogy később kikhez jut el, már nem rajtuk múlik. A saját magánszférájukat teljesen megnyitják egy ismeretlen, vagy alig ismert személy előtt. Felelőtlenségük következtében nagy a veszélye annak,  hogy felkerülnek általuk nem kívánt oldalakra, vagy elindul a teljes lejáratásuk a képek nyilvánosságra hozásával, esetleges módosításával, terjesztésével A könnyen kitárulkozó fiataloktól könnyedén juthatnak felvételekhez a magukat velük egykorúnak kiadó, anonimitást kihasználó pedofilok is.

Online játékok

Az online játékok, ahol ismeretlen emberekkel játszhatnak együtt a résztvevők, nagyszerű kikapcsolódást ígérnek. Könnyen előfordulhat, hogy egyesek annyira beleélik magukat egy játékba, hogy úgy érzik, bármit megtennének azért, hogy nyerjenek, vagy eljussanak a következő szintre. Fontos az időkorlátok felállítása és betartásaA regisztrációnál elég becenevet, nicknevet használni. Nem szükséges személyes információkat megosztani! De az álnév mögé bújva sem szólogathat be másoknak senki. Úgy kell kommunikálni, ahogy személyesen tennénk!

Közösségi oldalak

A közösségi oldalak népszerűségének fő oka, hogy könnyen lehet kapcsolatokat létesíteni, kommunikálni ismerősökkel, és ismerkedni ismeretlenekkel. Ehhez szükség van arra, hogy a regisztráló adatokat osszon meg magáról. Aki ismerkedni szeretne, az igyekszik minél feltűnőbb és minél „pozitívabb” képet kialakítani magáról. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl sokat mutatnak meg magukból, és így válnak nevetség tárgyává, vagy posztolják őket a különböző oldalakon, ocsmány kommentekkel. Ekkor viszont már hiába magyarázkodnak. Ráadásul ezek nem csak a figyelmetlen „áldozat” életét, de a családja mindennapjait is megkeseríthetik.

Chat-IM

Minden korosztály körében divatos kommunikációs csatornát adnak az internetes beszélgető programok. Ezeknek is megvan a veszélye. Megeshet, hogy évek óta chatelünk valakivel és úgy érezzük, nagyon jól ismerjük, és az illetőről kiderül, hogy nem az, akinek kiadja magát, vagy bizonyos dolgokban folyamatosan hazudik. Vannak olyan felnőttek, akik kimondottan gyerekekkel, fiatalokkal akarnak chatelni, mert hátsó szándékaik vannak. Erről nem szabad megfeledkezni!

Tippek SZÜLŐKNEK, MIRŐL BESZÉLGESSENEK GYERMEKÜKKEL a biztonságosabb internetezés ÉRDEKÉBEN:

Mindenekelőtt nem szabad megfeledkezni arról, hogy a jogszabályok ugyanúgy érvényesek az interneten, mint a valós életben. Az anonimitás álarca mögé bújva elkövetett cselekedetekért ugyanúgy felelni kell!

  1. ha úgy gondolod, hogy törvénybe ütköző vagy ártalmas tartalmat találtál az interneten, ha bármi gyanút kelt benned, ha az internetre feltöltött fényképedet, videódat az engedélyed nélkül valaki máshol megjelenteti és ez téged rosszul érint, tehetetlennek érzed magad, haladéktalanul mondd el a szüleidnek, tanárodnak, vagy írj róla a Kék Vonalnak (www.kek-vonal.hu/emil)!
  2. Ha úgy gondolod, hogy zaklatásnak vagy kitéve, ments le minden bizonyítékot. Tiltsd le a zaklatót, vagy töröld ki a kapcsolati listádról. Próbálj meg nem válaszolni vagy visszavágni! Jelentsd! (szülőnek, felnőttnek, Kék Vonalnak).
  3. Ne vegyél részt egy másik személy képeinek, üzenetének, sértegetésének továbbításában! Azt gondolhatod, hogy ez csak egy vicc, de még bűncselekményt is elkövethetsz ezzel. Nézegetni és továbbítani az ilyen fajta dolgokat, annyit jelent, hogy hozzájárulsz egy internetes zaklatáshoz. Félreállni és hagyni, hogy csak megtörténjen, ugyanolyan rossz. Jelentsd, ha ilyet tapasztalsz!
  4. Ha chatportálokon „ismerőseid” között ismeretlent találsz, vagy ha már számodra kellemetlen vagy zavaró a kapcsolat, blokkold le, töröld le!
  5. Az online barátokkal jobb, ha csak az Interneten tartod a kapcsolatot. Ne találkozz idegenekkel, főleg ne a barátod/barátnőd, szüleid tudta nélkül, vagy elhagyatott helyen!
  6. Néhányan valótlanságokat állítanak magukról a neten. Ha szeretsz online chatelni, legjobb, ha csak ismerőseiddel teszed.
  7. Ha webkamerát használsz ne felejtsd el, hogy olyanok is láthatnak téged, akiket igazából nem ismersz. Webkamerával készített képeidet feltölthetik és másolhatják is az interneten, ezért a legjobb, ha akkor használsz webkamerát, ha ismered személyesen a beszélgetőtársad.
  8. Ne informálj túl! Védd meg személyes adataidat, alakíts ki egy privát szférát magadnak az összes online profilodban. Használd a biztonsági beállításokat! Van néhány dolog, amit ne lásson senki, még a barátaid sem, pl. születési hely és idő, anyukád neve, lakcímed, nyaralásod dátuma, tartózkodási helyed, kompromittáló fotók, telefonszámod stb.
  9. Amit az életben nem teszel, azt ne csináld online se! Online könnyebb kapcsolatokat építeni és olyan dolgokat megosztani másokkal, amiket személyesen már nem mondanál el. Vagyis csak olyat mondj vagy tegyél az interneten keresztül, amit személyesen is vállalnál!
  10. Ne add ki a jelszavadat! A profilod mindenhol és minden esetben te vagy. Fontos, hogy azon senki se módosíthasson, a nevedben senki ne chateljen. A jelszó egy intim, bensőséges szférát védelmez másoktól.
  11. Alaposan gondold át, hogy milyen képeket és videókat teszel fel magadról, vagy engeded meg, hogy nyilvánosságra hozzanak rólad. Ha feltöltesz egy fényképet vagy videót, azt bárki letöltheti, megváltoztathatja, továbbküldheti, közzéteheti az interneten.
  12. Spam-nek és junk e-maileknek ne dőlj be! Ne válaszolj rájuk, és ne küldd tovább őket!
    Ne nyisd meg az ismeretlenektől kapott e-maileket! Nem tudhatod, hogy mit tartalmaznak, pl. vírust, vagy illegális tartalmakat.
  13. Sosem késő elmondani, ha valami sérelem ért, ha valaki bántott az interneten. Mindig van segítség!

 Ajánlott honlapok:

www.saferinternet.hu

Információk a témáról és kapcsolódó eseményekről. Üzemel: forródrót (hotline) és segélyvonal (helpline), e-mailes és chat-konzultáció gyerekeknek és fiataloknak, akik káros, veszélyes tartalmakkal vagy zaklatással találkoztak az interneten.

www.biztonsagosbongeszes.org

Letölthető szoftver, ami szűri az internetes tartalmakat a gyerekek védelmében, ajánlott iskoláknak, szülőknek. (Ingyenes próba lehetőség)

www.kek-vonal.hu

Probléma esetén szakemberek (pl. jogász, pszichológus, szociális szakemberek) segítenek megtalálni a megoldást, telefonon és interneten keresztül is.

www.internethotline.hu

Itt bejelenthetők a jogellenes, kiskorúak számára káros tartalmak. Pl. pornográf, erőszakos tartalmak.

www.biztonsagosinternet.hu

Ezen az oldalon is bejelenthetők a káros és illegális tartalmak, de találunk még személyes tanácsokat és különböző cikkeket is a témában.

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi Osztály

Bűnmegelőzési Alosztály

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*