A szavazás elkezdődött – legyen a tatai platán Európa fája!

A platánkirály legendája címmel nyílt kiállítás a Platán étteremben, ahol kortárs képzőművészek alkotásai láthatók március 6-ig.

A tatai platán 7230 szavazattal megnyerte a 2014-es Év fája versenyt erős közösségi összefogás bizonyítékaként. Az elismeréssel Tata indulhat az Európai Év Fája versenyen, melyhez Tata város önkormányzata országos kampányt indít. Ennek nyitánya volt ez a kiállítás.

A megnyitón Michl József polgármester elmondta, hogy a tataiak igen büszkék erre a címre, s érdemes többször is hangsúlyozni, hogy ezzel a csodás természeti értékkel rendelkezik a város.

– Arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy a február 1-jétől indul az európai verseny, s jó lenne, ha a tatai platán az európai közösség fája is lehetne. Arra bíztatok mindenkit, hogy jöjjenek el, s nézzék meg a kiállítást, s szavazatukat is adják le – mondta a polgármester.

Szavazni egy e-mail cím megadásával lehet, amelyről utána vissza kell igazolni az érvényesítő linket. A szavazás nagyon egyszerű, mindössze 1 percet vesz igénybe. Kérünk mindenkit, hogy minél több e-mail címről szavazzon, hogy a tatai fa legyen idén az Európai Év Fája. A szavazáshoz szükséges link: Itt A megnyitón Petrozsényi Eszter színművész a közelmúltban elhunyt Pribojszky Mátyásnak A platánkirály legendája című novellájából olvasott fel. Pribojszky Mátyás és felesége sokszor időzött el az öreg platán alatt, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemlélődők elé. A kiállítás kurátora Kollár Zsuzsa volt, aki elmondta, hogy a művészek szívesen készítettek a fáról alkotásokat. A kisplasztikától kezdve a festményeken és grafikákon át mindenféle technikával készült művek jelennek meg a tárlaton.

platán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük